Három hónapja használok napi szinten egy Satake Satoru Gyuto kést szállodai környezetben, ahol gyakorlatilag minden feladatra előkerül a zöldségelőkészítéstől a húsok feldolgozásáig.
Az első benyomásom az volt, hogy a kés súlya és egyensúlya nagyon jól el lett találva. Használat közben megvan az a karakteres japán érzet, amit sokan keresnek egy ilyen típusú késben, ugyanakkor egész napos munka során sem válik fárasztóvá. Az éltartásával különösen elégedett vagyok, három hónap alatt bizonyította, hogy a napi igénybevételt jól viseli.
Több gyártó késeit használom és használtam már a szakmában – többek között Wüsthof, Victorinox és Dick modelleket is –, így van összehasonlítási alapom. A Satake Satoru számomra kellemes meglepetés volt, mert ár-érték arányban bőven felveszi a versenyt olyan késekkel, amelyek jelentősen magasabb árkategóriában mozognak. Sok esetben úgy érzem, hogy a konkurensek egy része túl van árazva ahhoz képest, amit a gyakorlatban nyújt.
Külön szeretném kiemelni az egyedi gravírozást. Három hónap intenzív használat után is szépen tartja magát, nem csak esztétikai elemként működik. Egyedivé teszi a kést, azonnal felismerhetővé válik a pályán, és ad hozzá egy személyes jelleget. Egy olyan szakmában, ahol a kés szinte a szakács meghosszabbított keze, ez szerintem többet jelent egyszerű díszítésnél.
Összességében azoknak ajánlom, akik egy komoly munkakést keresnek reális áron, és nem szeretnének kizárólag a márkanévért vagy a felárért fizetni. Nálam a Satake Satoru Gyuto az elmúlt három hónapban kiérdemelte a helyét a napi használatú kések között.
Előnyök:Egyediség
Hátrányok:Nem ismertem fel még benne
Balogh Dávid
2026.05.31

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
A működéshez szükséges cookie-k döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A marketing cookie-kat a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára (pl. Google Ads, Facebook Ads), valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat.
Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai cookie-k segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
A személyre szabáshoz használt cookie-k segítségével olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét.